22. DIÁK TLT.
22. DIÁK TLT.
2024. január 30.
Hajrá magyarok!
A járvány után végre újra lázas izgalom és kemény összecsapások tanúja lehetett a tornacsarnokunk.
Az előzetes szervezések és „átigazolások” után végül 6 fiú – és négy lány csapat mérkőzött egymással. Hajtós, helyenként egészen magas színvonalú mérkőzéseket láttunk. Aki ott volt, nem csalódott. A vesztesek egy évvel „öregebben”, tapasztalatokkal felvértezve, jövőre újra csatasorba állnak.
Új bútorok
Iskolánk fenntartójához, a Veszprémi Főegyházmegyéhez benyújtott pályázatból 2 tanteremnyi új tanulói bútor, új tanári asztalok és székek, valamint fejlesztő játékok érkeztek intézményünkbe. Lelki igazgatónk, Márk atya a mai nap folyamán megáldotta az új taneszközöket, a diákok közösen imádkozták Szent Benedek mindennapi imádságát.
Köszönjük a támogatást!
az iskola közössége