Színházlátogatás

Alsó tagozatos diákjaink ebben a tanévben két alkalommal látogattak el a Petőfi Színház gyermekelőadására Veszprémbe. A bérletükben szerepelt a Brémai muzsikusok című darab, amely az egyik leghíresebb Grimm-mese. A gyermekek nagy érdeklődéssel nézték a főszereplőket: Szürkét, a szamarat, Fogdmeget a kutyát, Bajszost a macskát és Tarajost, a kakast, akik összefognak, hogy kilátástalan helyzetükben legyőzzék az embert.
Az előadás során a gyerekek megtapasztalhatták, hogy a kiöregedett állatokat is meg kell becsülni, és hogy a hála nagyon fontos emberi tulajdonság.
Másik előadás, amit megnéztünk Bálint Ágnes kedves meseregénye: Frakk, a macskák réme.
A főszereplők, Irma néni és Károly bácsi, Lukrécia és Szerénke, és a címszereplő Frakk sokszor mosolyra fakasztotta a gyereksereget.
A színházi előadások során varázslatos világban szórakozhatnak és fejlődhetnek a gyermekek, ahol megtanulhatnak együttműködni, érzelmeiket kifejezni. Lehetőségük van a szereplőkkel való azonosulásra, az érzések, a gondolatok megtapasztalására, ami nagy segítséget nyújt az érzelmi fejlődésükben.
Köszönjük a segítségét azoknak a szülőknek, akik segítettek az utaztatásban!
az alsós munkaközösség nevében:
Ernek Andrea
Lapbook készítő vetélkedő a 3. és 4. osztállyal
1848. március 15. eseményeit elevenítettük fel a 3. és 4. osztályos gyerekekkel. Minden évben más-más módon közelítünk a témához. Idén a kreativitást helyeztük előtérbe. Igen kedvelt ennél a korosztálynál a kooperatív technikákkal történő témafeldolgozás. Három fős csapatokban alkothattak a tanulók. A napokban már készülhettek a feladatokra, hiszen magyar órákon felelevenítették és kibővítették tudásukat a márciusi események hőseiről, helyszínekről és fontosabb mozzanatokról. Tudásukról lapbook készítés közben adhattak számot.
A délután igazán jó hangulatban telt. Alkotás közben beszélgethettek, ötletelhettek. Minden résztvevő kis ajándékkal távozott.
Krámli Judit
Városlőd 2025.
Tizenegy iskola 450 diákja vett részt a 29. alkalommal megrendezett városlődi Kulturwettbewerb német nemzetiségi versenyen. Ezen a napon tánc, ének és zene kategóriában mérték össze tudásukat a diákok.
Iskolánk Örömvirág kórusa (felkészítő: Zsilinszky Cecília) és a Hauck-trió (felkészítő: Heilig Zoltán) arany minősítést, Richtarcsík Réka (felkészítő: Jana Norbert) ezüst minősítést szerzett.
Szeretettel gratulálunk.
Köszönjük a képeket Pápai Henriettának.
Népdaléneklési verseny

Iskolánk tanulói, Borsos Luca és Darvasi Mátyás részt vettek a Kodály Zoltán tiszteletére rendezett "Tiszán innen, Dunán túl" országos népdaléneklési minősítő verseny Veszprém vármegyei döntőjén. Fantasztikus produkciójukkal arany és kiemelt arany minősítést szereztek. Felkészítőjük Ujváry Éva tanárnő.
Az iskola közössége nevében szeretettel gratulálok mindannyiuknak.
Koronczai Éva