Hiányoztok
Kedves Gyerekek! Üres az iskola, hiányoztok...
Kedves Gyerekek! Üres az iskola, hiányoztok...
Április 22-én ünnepeljük a Föl napját, amit először 1970-ben tartottak az Egyesült Államokban – ezen a napon 25 millióan hallatták hangjukat a természet megóvása érdekében. Ennek az évnek azonban más szempontból is nagy jelentősége van, a WWF kétévente megjelenő Élő Bolygó Jelentése ugyanis az 1970-ből származó adatokhoz hasonlítja bolygónk állapotát, és a kép elkeserítően drámai: a gerinces fajok populációi 60 százalékkal csökkentek (a trópusokon pedig nem kevesebb, mint 89 százalékkal). Az élőhelyek eredeti biodiverzitása 1970-ben még 81,6 százalék volt, 2014-ben pedig már csak 78,6 százalék. Ez idő alatt az Amazónia 20 százaléka, globálisan a vizesélőhelyek 35 százaléka eltűnt. Bár a Föld Napja 1990-ben világmozgalommá vált, 1990 és 2015 között 129 millió hektárnyi erdő tűnt el a bolygó színéről. Pedig ahogy minden életet, úgy az emberét is ezek bonyolult hálózata tartja fenn.
MIT TEHETSZ TE? MINDEN NAP SZÁMÍT…
Ideje, hogy végre ráébredjünk, ne mindig másoktól várjuk a megoldást, mi magunk is tegyünk jobb, élhető jövőnkért és utódaink jövőjéért.
A Mit tehetsz Te? mozgalom lényege, hogy megmutassuk, egészen egyszerű cselekedetekkel is jobbá és fenntarthatóbbá változtathatjuk a körülöttünk lévő világot. Elég, ha csak odafigyelünk cselekedeteinkre és azok következményeire. Ha minden nap teszünk valami apróságot, tudatosan választunk, vásárolunk, közlekedünk, döntünk stb. környezetünk fenntarthatósága érdekében, máris tettünk valamit a változásért. Válassz, sokat tehetsz.
Erre kínál lehetőséget a Föld Napja Alapítvány:
MINDEN HÉTEN FÖLD NAPJA – HETI KIHÍVÁS http://www.fna.hu/mittehetsz/hetikihivas
Tarts heti egy föld napját és figyeld meg, hogy az életed fenntarthatóvá válik! Akár mind a 13 pontban gondolkodhatsz, vagy akár csak 1-ben, máris tettél valamit! Küldj róla nekem fotót, rajzot névvel ellátva! Határidő: szeptember vége
Októberben a Fenntarthatósági témahéten az összegyűlt képekből falitablót készítünk! (A koronavírus miatt a fenntarthatósági témahetet okt. 5-9-re tették át!)
Ági néni
A víz világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.
Mindennapjaink és létezésünk ezernyi szállal kötődik a vízhez, amely nélkül elképzelhetetlen lenne a földi élet. A jóminőségű ivóvizet ugyanolyan természetesnek tekintjük, mint a belélegzett levegőt.
A Föld lakossága soha nem látott mértékben növekszik és ennek velejárója az egyre növekvő vízfogyasztás, ami gyakran jár együtt a környezet és a természeti erőforrások károsításával.
Vigyázzunk a Földre!
Ennek alkalmából készítettek a 4. osztályosok akváriumokat, melyeket itt lehet megtekinteni.
Krámli Judit
osztályfőnök
Kedves Szülők! Kedves Diákok!
2020. március 31-től néhány tantárgyból konzultációs lehetőséget biztosítunk az alábbi táblázat szerinti beosztásban. Mit jelent ez? A szaktanár az adott időpontban a megadott osztály Classroomjába lép be, ott a falon keresztül lehet tőle kérdezni bármit, ami a tananyaggal, a feladatokkal, a beadandókkal kapcsolatos, ami nem világos, nem érthető, magyarázatra szorul. Reméljük, hasznos lesz ez a kezdeményezés.
Időpont | Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek |
---|---|---|---|---|---|
9:00-10:00 | Magyar 6. | Magyar 7. | Magyar 8. | Magyar 5. | |
Matek 7. | Matek 6. | Matek 5. | Matek 8. | ||
10:00-10:30 | |||||
10:30-11:00 | Informatika | Paulovics Ágnes | Fizika 7. | ||
11:00-11:30 | Informatika | Paulovics Ágnes | Fizika 8. |
Üdvözlettel:
Szaktanárok